Nagyon gyakori, hogy a beteg a diagnózist követően belekezd egy low-carb (szénhidrátcsökkentett) étrendbe, például a ketogén diétába. Gyakran azzal a felkiáltással, hogy a szénhidrátmegvonással „kiéheztetik a daganatos sejteket”. Ez sajnos nem így működik, bár így lenne.
Számos kutatás zajlik ebben a témában és a nagy számok törvénye alapján akad, amelyik kedvező kimenetellel kecsegtet. Az eredmények azonban messze nem kielégítőek, és gyakran félre is értelmezik őket: például egy állatkísérletet ne fogadjunk el bizonyítékként, és nagyon meg kell nézni, hogy azt az adott vizsgálatot ki támogatta, és mekkora volt a mintaszám, milyen betegeket milyen állapotban, milyen körülmények között stb. követtek nyomon. Még a legbiztatóbb eredményekkel rendelkező vizsgálatok végén is mindig felhívják a figyelmet arra, „hogy további vizsgálatok szükségesek”.
Jelenleg sajnos nagyon-nagyon messze van bármi is ebben a témában az evidence-based (bizonyítékokon alapuló, bizonyított) szinttől. Daganatos beteg es daganatos beteg állapota között óriási különbségek vannak – ugyanolyan ráktípus esetén is.
Ugyanakkor rákos beteg esetében a ketogén diéta egyáltalán nem veszélytelen: gyakori, hogy az amúgy is nagyon megviselt szervezetet nekiállnak „ketóztatni”, és a beteg olyannyira legyengül, hogy – akár átmenetileg – de alkalmatlanná válik a kezelés elkezdésére/folytatására. Vagy egyszerűen „csak” romlanak az életkilátásai pusztán a leromlott tápláltsági állapota miatt. Szintén fontos tudni, hogy a ketogén diéta főleg az elején komoly mellékhatásokkal járhat: fejfájás, szédülés, hasmenés, gyengeség, stb. Ezeket valószínűleg nem fogja jól tolerálni egy daganatos beteg, sem fizikailag, sem pedig mentálisan. (Kivételek természetesen mindig lehetnek.)
Források:
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/30062812/